FICÁNKA BÖLCSŐDE A TERÉZVÁROSBAN

Törekszünk arra, hogy a gyermekek emberi méltóságát mindenkor tiszteletben tartva, a hátrányos megkülönböztetés minden formájától mentes gondozásban nevelésben részesüljenek.


Miért szerette volna, hogy lánya bölcsődébe járjon?

Mert a munkahelyemen már visszavártak, szükség volt a munkámra. Tudja, szerencsés helyzetben vagyok, hogy a gyerekvállalás miatt nem veszítettem el a munkahelyemet, mint az ismerőseim közül többen is. Meg Panna már amúgy is vágyott a gyerekek társaságára, amit én nem tudtam biztosítani neki.

Hogyan szerzett tudomást a bölcsődéről?

A játszótéren sokat beszélgettünk a többi anyukával, ők meséltek az élményeikről, tapasztalataikról. Az interneten megnéztem a bölcsődék honlapját, valamint a háziorvosunk a bölcsőde orvosa is, tőle is kaptam hasznos információkat. Mielőtt elmentem a központi bölcsődébe beiratkozni, megnéztem minden intézményt.

Miért esett a választás erre a bölcsődére? 

Közel van a lakáshoz, és sok jót is hallottam róla. 

Hogyan fogadták Önt a bölcsődében, milyen volt az első benyomása? 

A bölcsőde vezetője kedvesen fogadott. Mindent megmutatott,  kérdéseimre kielégítően válaszolt, és bemutatott a leendő kisgyermeknevelőknek is. Lehetőséget kaptunk arra, hogy mielőtt megkezdjük a beszoktatást, az udvari játék ideje alatt bejöhetünk „bölcsődekóstolgatóra”.

Éltek a lehetőséggel? 

Igen, és Panna is jól érezte magát a gyerekek között, alig akart hazamenni.

Milyen volt a beszoktatás?

Panna már várta, mert szeretett a gyerekekkel játszani az udvaron. Szerencsére a lányom elég szociális lény, ezért a beszoktatás nem volt nagyon nehéz. A kisgyermeknevelők sokat segítettek, mindennap felkészítettek a következő nap eseményeire. Az is jó volt, hogy együtt voltunk és fokozatosan történt minden, volt időnk hozzászokni. A második héten kicsit furcsa volt Pannának, hogy nem vagyok vele, de mindig megbeszéltük, hogy mikor megyek érte. 

Nem is okozott semmilyen nehézséget a beszoktatás Önöknek? 

De, azért az alvás az nem volt zökkenőmentes, az otthonról hozott kedvenc kispárna nagy segítséget jelentett, meg az is, hogy a kisgyermeknevelők  "rugalmasak" voltak.

Nem bánta meg, hogy bölcsődébe adta Pannát? 

Eleinte volt egy kis lelkiismeret furdalásom, de ma már nincs, mert tudom, hogy jó helyen van. A bölcsőde olyan, mint egy kis család. A gyerekeknek nagyon jó dolguk van itt, a kisgyermeknevelők kedvesek, az ennivaló finom. Tudom, mert a beszoktatás alatt megkóstolhattam, a heti étlapot is folyamatosan figyelemmel kísérem, és Panna is szokta mondani, hogy a bölcsiben finom volt a „hami”.

Nagyon szépen köszönöm válaszait, jó volt hallani elégedettségét.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 28
Heti: 65
Havi: 407
Össz.: 137 188

Látogatottság növelés
Oldal: Egy édesanya "szemével"
FICÁNKA BÖLCSŐDE A TERÉZVÁROSBAN - © 2008 - 2024 - ficankabolcsode.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »